Általános Szerződési Feltételek

Köszönjük, hogy megtisztelt minket a bizalmával, és minket választott!

A www.topmobil.hu üzemeltetője: BL Consulting Group Kft.
Adószám: 27051308-2-43
Székhely: 1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196.
(személyesen nem tudunk  ügyfeleket fogadni!)

Bevezetés:

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön a honlapon keresztül rendel meg tőlünk termékeket, úgy a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg.

Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és a BL Consulting Group Kft.-t illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. Jelen ÁSZF mellékletét képezik a honlapon elérhető tájékoztatók és nyilatkozat-minták, valamint a honlapon külön elérhető tájékoztatások.
Megrendelése véglegesítése előtt figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelése véglegesítésével Ön elfogadja a jelen ÁSZF tartalmát!
Ha a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a honlap használatával, az egyes termékekkel, a vásárlás menetével kapcsolatban kérdése merült fel, vagy amennyiben egyedi igényét szeretné velünk megbeszélni, úgy kérjük, vegye fel munkatársunkkal a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken!

A szerződés nyelve, a szerződés formája:

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek,azokat az Eladó iktatja.


Árak:

Az árak forintban értendők, tartalmazzák a 27%-os ÁFÁ-t. Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltozás jogát fenntartjuk.


Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek:

A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:

Internet cím: www.topmobil.hu

E-mail: topmobilhun@gmail.com

Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadja vagy megküldi email-ben. Az Eladó jegyzőkönyvet vesz fel a fogyasztó bejelentett igényéről és átvételi elismervénnyel igazoltan veszi át a terméket garanciális probléma esetén.

Jogorvaslat:

Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:

-Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes járási hivatalok látják el, ezek listája itt található: http://jarasinfo.gov.hu/

-Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései szerint.

Tájékoztatjuk, hogy Ön velünk szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben az Ön fogyasztói panaszát elutasítjuk, úgy Ön jogosult az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – az illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.

A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.

Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége, továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”).

Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a jogszabályváltozás következtében a vállalkozások jogsértő magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó, bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem mellőzhető majd a bírság kiszabása.

A bírság mértéke kis- és középvállalkozások esetén 15 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, míg a számviteli törvény hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező, nem kis- és középvállalkozás esetén 15 ezer forinttól, a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de legfeljebb 500 millió forintig terjedhet. A kötelező bírság bevezetésével a jogalkotó a békéltető testületekkel való együttműködés nyomatékosítását, illetve a vállalkozásoknak a békéltető testületi eljárásban való aktív részvételének biztosítását célozza.

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.

A kérelemnek tartalmaznia kell:

-a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,

-a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,

-ha a fogyasztó az illetékességet az illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,

-a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,

-a fogyasztó nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését

-a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemelőterjesztésére nem került sor,

-a testület döntésére irányuló indítványt,

-a fogyasztó aláírását.

A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről.

Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.

A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu

A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

Az egyes területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:

Baranya Megyei Békéltető Testület

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.

Telefonszám: 06-72-507-154

Fax: 06-72-507-152

E-mail: abeck@pbkik.hu; mbonyar@pbkik.hu

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület

Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

Telefonszám: 06-76-501-500; 06-76-501-525, 06-76-501-523

Fax: 06-76-501-538

E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu; mariann.matyus@bkmkik.hu

Honlap: www.bacsbekeltetes.hu

Békés Megyei Békéltető Testület

Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

Telefonszám: 06-66-324-976

Fax: 06-66-324-976

E-mail: eva.toth@bmkik.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület

Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.

Telefonszám:06-46-501-091;06-46-501-870

Fax: 06-46-501-099

E-mail: kalna.zsuzsa@bokik.hu

Budapesti Békéltető Testület

Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.

Telefonszám: 06-1-488-2131

Fax: 06-1-488-2186

E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu

Csongrád Megyei Békéltető Testület

Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

Telefonszám: 06-62-554-250/118

Fax: 06-62-426-149

E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu

Fejér Megyei Békéltető Testület

Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

Telefonszám:06-22-510-310

Fax: 06-22-510-312

E-mail: fmkik@fmkik.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület

Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.

Telefonszám: 06-96-520-217

Fax: 06-96-520-218

E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület

Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

Telefonszám: 06-52-500-710

Fax: 06-52-500-720

E-mail: korosi.vanda@hbkik.hu

Heves Megyei Békéltető Testület

Cím: 3300 Eger, Faiskola út 15.

Telefonszám: 06-36-429-612

Fax: 06-36-323-615

E-mail: hkik@hkik.hu

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület

Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.

Telefonszám: 06-56-510-621, 06-20-373-2570

Fax: 06-56-510-628

E-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület

Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.

Telefonszám: 06-34-513-027

Fax: 06-34-316-259

E-mail: szilvi@kemkik.hu

Nógrád Megyei Békéltető Testület

Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

Telefonszám: 06-32-520-860

Fax: 06-32-520-862

E-mail: nkik@nkik.hu

Pest Megyei Békéltető Testület

Cím: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. III. emelet 331.

Telefonszám: 06-1-269-0703

Fax: 06-1-474-7921

E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu

Somogy Megyei Békéltető Testület

Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6.

Telefonszám: 06-82-501-026

Fax: 06-82-501-046

E-mail: skik@skik.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület

Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.

Telefonszám: 06-42-311-544

Fax: 06-42-311-750

E-mail: bekelteto@szabkam.hu

Tolna Megyei Békéltető Testület

Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet

Telefonszám: 06-74-411-661

Fax: 06-74-411-456

E-mail: kamara@tmkik.hu

Vas Megyei Békéltető Testület

Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

Telefonszám: 06-94-312-356

Fax: 06-94-316-936

E-mail: vmkik@vmkik.hu

Veszprém Megyei Békéltető Testület

Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. földszint 116.

Telefonszám: 06-88-429-008

Fax: 06-88-412-150

E-mail: bekelteto@veszpremikamara.hu

Zala Megyei Békéltető Testület

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.

Telefonszám: 06-92-550-513

Fax: 06-92-550-525

E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu

Online vitarendezési platform:

Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.

Ha Ön panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés eszközét.

A portálon Ön és a kereskedő, akivel szemben panasszal élt, közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.

Az online vitarendezési platform itt érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU

Szerzői jogok:

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a  weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás:

A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást. A termékoldalon található adatok tájékoztató jellegűek! A képek esetenként illusztrációk, a színek nem mindig felelnek meg a valóságnak!

Az adatbeviteli hibák javítása – Felelősség a megadott adatok valóságáért:

Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

A rendelés menete és ajánlattétel:


Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy a „Megrendelés” gombra kattintva zárhatja le megrendelését. A honlapon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén Ön minősül ajánlattevőnek, és a szerződés az Ön által a honlapon keresztül tett ajánlatnak az Eladó által történő elfogadásával jön létre a jelen ÁSZF rendelkezései szerint

Ön a „Megrendelés”  gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén – fizetési kötelezettséget von maga után.
Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte.
Önt az ajánlata 48 órás időtartamban köti. Amennyiben az Ön ajánlatát a jelen általános szerződési feltételek szerint 48 órán belül nem igazolja vissza az Eladó, Ön mentesül az ajánlati kötöttsége alól.

A rendelések feldolgozása:


Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. A rendelésről először egy automata visszajelzést kap, ami csak annak tényét rögzíti, hogy az Ön megrendelése a honlapon keresztül megérkezett, de ez a visszaigazolás nem minősül az Ön ajánlata elfogadásának. Amennyiben Ön azt észleli, hogy az automata visszaigazoló e-mail értesítés az Ön adatait tévesen tartalmazza (pl. név, szállítási cím, telefonszám, stb.), úgy Ön köteles ennek tényét – a helyes adatok megadásával egyidejűleg – velünk e-mail útján haladéktalanul közölni. Amennyiben Ön a megrendelésétől számított 24 órán belül nem kapja meg az automata visszaigazoló e-mailt, úgy kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, mert elképzelhető, hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg rendszerünkbe.

Az Eladó legkésőbb az Ön ajánlatának elküldését követő munkanap során egy második e-mail útján visszaigazolja az Ön ajánlatát vagy telefonon felveszi Önnel a kapcsolatot.

Eljárás hibás ár esetén:


Előfordulhat, hogy – pl. technikai hiba miatt – hibás ár szerepel a honlapon. Hibás ár esetén a megrendelést (az Ön ajánlatát) a hibás áron nem áll módunkban elfogadni, és nem vagyunk kötelesek a terméket hibás áron értékesíteni. Hibás áron történő ajánlattétel esetén nem jön létre szerződés közöttünk. Amennyiben Ön hibás áron tesz ajánlatot, a rendszer azt automatikusan visszaigazolja, ez azonban nem minősül az ajánlat elfogadásának a részünkről. Hibás áron történő Ön általi ajánlattétel (megrendelés) esetén az Eladó munkatársa felhívja az Ön figyelmét a helyes árra, és felajánlhatja a helyes áron történő szerződéskötést. Ön a hibás ár helyett az Eladó által közölt helyes áron nem köteles ajánlatot tenni, és szerződést kötni. Ez esetben nem jön létre szerződés a felek között.

Házhoz szállítás, szállítási költségek:


A házhozszállítás 1790Ft. A házhoz szállítást a GLS futárszolgálat végzi. Amennyiben Ön a megrendelt termék házhozszállítását kéri, úgy az Eladó megadja az Ön elérhetőségeit a futárszolgálatnak. Ön az adatkezelési szabályzatban foglaltak elfogadásával kifejezetten hozzájárul, hogy az Eladó az Ön adatait a futárszolgálat részére átadja. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-20 óra közötti időszakban. Amennyiben ebben az időszakban nem tartózkodik otthon, szállítási címként célszerű (amennyiben van rá lehetőség) munkahelyi címét megadni. A futárszolgálat kétszeri kézbesítést kísérel meg, az át nem vett csomagok szállítási költségét a megrendelőre terheljük.

Megengedett kézbesítési cím:


A termékek kézbesítési címe kizárólag Magyarország határain belül megtalálható cím lehet.

Jogfenntartás:

Előfordulhat, hogy a honlapunkon szereplő egyes termékek gyártása megszűnt vagy estlegesen az adott termék elfogyott. Erre tekintettel fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag az Önnel történő egyeztetést követően kerülhet sor.

Fogyasztónak minősülő vásárló a termék átvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Elállási szándékát e-mailben,  elállási nyilatkozattal jelezze részünkre.

Fogyasztónak nem minősülő vásárlót (cég, egyesület, alapítvány stb.) a 14 napos, indoklás nélküli elállási jog nem illeti meg. Cégek esetén az elálási jóg nem érvényesithető a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján.

Fogyasztói tájékoztató:

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján.

1. Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról

1.1.1. A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli

elállás joga a jelentájékoztató 1.1.2. pontjában meghatározott határidőn belül.

1.1.2. A fogyasztó az ÁSZF 9.1. pontja szerinti elállási jogát

a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén

aa) a terméknek,

ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban

történik,az utoljára szolgáltatott terméknek,

a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének

napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.

A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban

meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja

közötti időszakban is gyakorolja.

1.1.3. Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása

A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó

egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen – és a honlapról is letölthető – nyilatkozat-minta

felhasználásával gyakorolhatja az alábbi címre megküldéssel: topmobilhun@gmail.com

Nyilatkozat-minta elálláshoz:

Címzett: 

Cím: 

Adószám:

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási

jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására

irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt

—————–

1.1.4. A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége:

Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a

jelen tájékoztató 1.1.2. pontjában, illetve a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 21. §-ban

meghatározott határidő lejárta előtt elküldi.

A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban

gyakorolta.

Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus

adathordozón visszaigazolni.

1.2. Az Eladó kötelezettségén a fogyasztó elállása esetén

1.2.1. Az Eladó visszatérítési kötelezettsége

Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől,

az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül

visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett összeget, ha a termék új, nem használt. A

teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket nem téríti meg. (szállítási díjat. ) A termék használata amortizációt von maga után, tehát a vállalkozás követelheti az értékcsökkenést. Felhívjuk a

figyelmét, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik az egyedi szállításokra a jelen fogyasztói

tájékoztató 1.2.4. pontjának megfelelően.

1.2.3. Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az

Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal

megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a

visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen

többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott

bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t

felelősség nem terheli. .

1.2.4. Többletköltségek

Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő

fuvarozási módot választ – így például az általános szerződési feltételek 5.1.2. pontjában

meghatározott egyedi szállítás esetén -, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő

többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn

visszatérítési kötelezettségünk.

1.2.5. Visszatartási jog

Az Eladó mindaddig visszatarthatja a jelen tájékoztató 1.2.3. pontjában meghatározott

összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem

igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Utánvéttel feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.

1.3. A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén

1.3.1. A termék visszaszolgáltatása

Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől,

köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy

napon belül bútorszállításra szakosodott fuvarozó útján, a termék sérülésmentességét biztosító

csomagolásban visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére

meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a

fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

1.3.2. A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségek viselése

A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének költségét. A terméket az Eladó címére (1223 Budapest, Nagytétényi út 180.-196) kell visszaküldeni.

1.3.3. Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért

A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához

szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

1.3.4. Az elállási jog kizártsága

Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a

45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben, így különösen a

„c” és az „e” pontban meghatározottak esetén: „olyan nem előre gyártott termék esetében,

amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék

esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak; „olyan zárt csomagolású

termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő

felbontása után nem küldhető vissza”.

2. Garancia, szavatosság, kellékszavatosság, termékszavatosság

2.1. Tájékoztatás a kellékszavatossági és jótállási jogról

A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése

felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával

készült.

2.1.1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt

érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény

teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan

többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy

igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is

kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön

viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba

felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy

a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait

már nem érvényesítheti.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a

hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást

az Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles

bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

2.1.2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a 2.1.1. pontban meghatározott

jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését

kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi

követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő

tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két

éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával

szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén

Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha

bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt

felismerhető vagy

– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági

igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének

eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre

vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

2.1.3. Jótállás

Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?

Hibás teljesítés esetén szerződés alapján a kötelezett jótállásra köteles.

Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.

22.) Korm. rendelet határozza meg a kötelező jótállás eseteit. Az ezen esetkörbe nem tartozó

Termékek esetén az Eladó jótállást nem vállal. A jótállási igény a jótállási határidőben

érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására – megfelelő

határidőben – nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől

számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már

eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére

egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell

megfelelően alkalmazni. A jótállás időtartama egy év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel

jár. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az

üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával

kezdődik. Az egy éven túli esetleges jótállási igényekkel kapcsolatban szíveskedjen a

gyártóhoz fordulni!

A termékekre gyártótól függően 3-6-12-24-34 hónap garanciát vállalunk. A garancia pontos idő tartama a leírásban szerepel.  A termék meghibásodása esetén a termékhez mellékelt számlán megjelölt címen és telefonszámon kaphat bővebb felvilágosítást a teendőkről, továbbá ügyfél szolgálati elérhetőségeink valamelyikén. A termékek garanciális szervizpontjára történő eljuttatásának költsége a vevőt terheli.  Utánvéttel küldött csomagokat nem vesz át, azt minden esetben visszaküldjük a feladónak!

A nem gyári kiegészítők által okozott károkért felelősséget nem vállalunk! Termékeinket mindenki saját felelősségre használja!

A jótállási feltételek termékkörönként változnak, ide vonatkozó jogszabály: 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet

Termékeinkre 3, 6, 12, 24, illetve 36 hónap garanciát vállalunk. A garancia nem érvényesíthető a nem rendeltetés szerű mechanikai behatások által  keletkezett sérülések esetén (pl: törés, hajlás, szakadás, kopás, ázás,)

 A vásárló tudomásul veszi hogy a számla ill. a garancia levél nélkül cégünk nem vállal garanciális javítást!

FIZIKAI SÉRÜLÉSRE (TÖRÉS, HORPADÁS, NYOMÁS, HŐ BEHATÁS, KÉSZÜLÉK HÁZ HAJLÁS,) VALAMINT ÁZÁSRA CÉGÜNK GARANCIÁT NEM VÁLLAL!

Nem megfelelő rendeltetés szerű használat esetén a cégünk megvonja a garanciát! A 3. féltől származó utánagyártott töltök, külső akkumulátorok, tokok, fóliák okozta károkra a cégünk nem vállal garanciát!

A jótállás kötelező esetei:

1. Háztartási készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen hűtőszekrény, fagyasztó,

kombinált hűtőszekrény, villanytűzhely, mosógép, centrifuga, szárítógép és ezek bármely

kombinációja, mosogatógép, vasaló, vízmelegítő, fűtő-, légkondicionáló- és egyéb légállapotszabályozó

berendezés, porszívó, gőzzel működő tisztítógép, szőnyegtisztító-gép,

padlósúroló- és fényesítőgép, varrógép, kötőgép, villanybojler, szivattyú;

2. villamos energiával működtetett konyhai kisgépek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen

mikrohullámú sütő, kenyérsütő, kenyérpirító, kávéfőző, kávéfőzőgép, vízforraló, konyhai

robotgép, grillsütő, olajsütő, ostyasütő, fánksütő, gofrisütő, szendvicssütő, elektromos

palacsintasütő, elektromos pizzasütő, elektromos rotyogtatófazék, elektromos serpenyő,

elektromos popcorn készítő, elektromos kontaktgrill, forgónyárs, mini tűzhely, rizsfőző

készülék, tésztafőző, tojásfőző, ételpároló, légkeveréses főzőedény, gyümölcsaszaló;

3. gázkészülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen tűzhely, konvektor, gázkazán,

gázbojler, gázgrill, gázzsámoly, gázsütő, gázperzselő, gázlámpa;

4. motoros kerti gépek és nem motoros kertészeti eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így

különösen kapálógép, fűnyíró, fűkasza, tologatós fűnyíró;

5. motoros kézi szerszámok 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen láncfűrész, fúrógép,

ütvefúrógép, sarokköszörű, körfűrész, gyalu;

6. legalább egyéves kihordási idejű gyógyászati segédeszközök és készülékek, valamint

napszemüvegek 10 000 Ft eladási ár felett;

7. egészségmegőrző termékek és eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen

elektromos masszírozó, mágneses termék, fényterápiás eszköz;

8. közlekedési eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen kerékpár, elektromos

kerékpár, elektromos roller, quad, motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, személygépkocsi,

lakóautó, lakókocsi, utánfutós lakókocsi, utánfutó;

9. motoros vízi járművek 10 000 Ft eladási ár felett;

10. gyermekgondozási cikkek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen pelenkázó-, illetve

mosdató-állvány, babakocsi, magas- és asztalra szerelhető etetőszék, biztonsági gyermekülés;

11. gyermekmegfigyelő berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen légzésfigyelő,

szívhangfigyelő, bébiőrző;

12. gyermekhinták, csúszdák és hasonló tevékenységet igénylő gyermekjátékok bel- és

kültéri, otthoni használatra 10 000 Ft eladási ár felett;

13. világítástechnikai termékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen lámpatest,

fényforrás;

14. biztonsági riasztó- és jelzőberendezések 10 000 Ft eladási ár felett;

15. elektronikus hírközlő végberendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen telefon,

mobiltelefon, telefaxkészülék, több funkciós készülék;

16. híradástechnikai készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen üzenetrögzítő,

kihangosító készülék; műholdvevő és AM Micro antenna rendszerek és ezek részegységei,

televízió, projektor, videomagnó, rádió, autórádió, rádiós ébresztőóra, műholdas

helymeghatározó, lemezjátszó, szalagos és kazettás magnó, CD-felvevő és lejátszó, DVDfelvevő

és lejátszó, játékkonzol, Blu-ray lejátszó és -író, asztali médialejátszó, egyéni

hangrendszer, keverőasztal, erősítő, hangszóró, hangfal, mikrofon és fülhallgató, head-set;

17. információtechnikai készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen asztali

számítógép, laptop, note-book, tablet, PDA, monitor, nyomtató, szkenner, fényképezőgép,

film- és hangfelvevő kamera, videokamera és camcorder, diktafon, fotónyomtató, film- és

diaszkenner, MP3 és MP4 lejátszó, hordozható médialejátszó, pendrive, memóriakártya,

akkumulátor-töltő, számológép, zsebszámológép;

18. irodatechnikai berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen iratmegsemmisítő,

fénymásoló, laminálógép;

19. írásvetítők és filmtechnikai berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen film-

és írásvetítő, filmnagyító, filmelőhívó- és filmfeldolgozó készülék;

20. optikai eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen távcső, látcső, mikroszkóp,

teleszkóp;

21. hangszerek 10 000 Ft eladási ár felett;

22. órák és ékszerek 10 000 Ft eladási ár felett;

23. bel- és kültéri bútorok, fekvőmatracok 10 000 Ft eladási ár felett;

24. mérőműszerek, generátorok, tápegységek 10 000 Ft eladási ár felett;

25. lőfegyverek 10 000 Ft eladási ár felett;

26. sporteszközök, vadászathoz és horgászathoz kapcsolódó eszközök 10 000 Ft eladási ár

felett;

27. villamos energiával működtetett szépségápolási eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így

különösen hajszárító, hajformázó, testszőrnyíró gép, epillátor, villanyborotva;

28. nemes és félnemes szőrmésbőrből készült szőrmeruházati termékek 50 000 Ft eladási ár

felett;

29. az előzőekben felsorolt termékcsoportokhoz tartozó termékek tartozékai és alkotórészei 10

000 Ft eladási ár felett.”

Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?

Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a

hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt,

illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem

érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági

jogosultságoktól függetlenül megilletik.